Ismét az oroszokat sodorta utunkba a sors. Sokan féltették is a magyar lányokat, miután a csoportmérkőzések során súlyos, 33–24-es vereséget szenvedett a női kézilabda-válogatottunk Oroszországtól.

Ám ezúttal a pekingi játékok elődöntőjében találkozott egymással a két fél, és egy olyan meccsen, amelyen a döntőbe jutás a tét, nem szabad az előzményekkel, az esetleges félelmekkel foglalkozni: bátran kell játszani, akárki is a rivális.

A kezdet nem is volt rossz, Görbicz Anita kétszer is a mieinket juttatta vezetéshez, de ezután az orosz lányok kerültek előnybe, és három góllal is elléptek, 3–6 volt az állás. Egy büntetődobás formájában megkaptuk az esélyt a felzárkózásra, ám Görbicz hibázott (ezen a meccsen sem ez volt az első kihagyott hetese, és sajnos az egész olimpián sem dobta úgy a büntetőket, ahogy azt tőle megszoktuk).

A magyar támadások akadoztak, az első negyedóra alatt csupán négyszer kellett az orosz kapusnak hátranyúlnia és a hálóból kiszednie a labdát, de szerencsére az oroszok is megálltak hét találatnál.

A következő néhány percben állandósult az átlagban háromgólos magyar hátrány, viszont a félidő hajrájában már jelentős, hatgólos orosz vezetés állt az eredményjelzőn, annak következtében, hogy támadógépezetünk finoman szólva is olajozásra szorult.

Ekkor azt reméltük, hogy a szünetig nem kerülünk teljesen reménytelen helyzetbe, és akkor majd Hajdu mester elvégzi a szükséges generálozást. A feladat első része úgy-ahogy sikerült, mínusz ötről még volt halvány esély a fordításra, így várhattuk a második félidőt… Egy azonban biztos volt, a lányoknak sokkal jobb játékot kell produkálniuk, mint amit az első harminc percben láthattunk. (Csak ízelítőként: az első félidőben 33 százalékos hatékonysággal lőttünk, míg az oroszok idevágó mutatója 58 százalék volt…)

Nem kezdtük rosszul a második játékrészt, Pigniczki révén hamar sikerült is a szépítés, de a kezdeti lendület megint alábbhagyott, a tekintélyes hátrány csak nem akart lényeges mértékben csökkenni. Ha sikerült is egy-egy gólt lefaragnunk, akkor sajnos nem késett az orosz válasz, és ahogy fogyott az idő, egyre nagyobb szükségünk lett volna egy huszáros (huszárlányos) hajrára.

Ez a feltámadás azonban váratott magára, sőt a magyar lányok elképesztő hibákat mutattak be – úgy tűnt, nagyon nem találják a helyüket a parketten.

Tíz perccel a vége előtt sikerült háromra feljönnünk, Tóth Tímea hétméteresének köszönhetően. Elnézve az oroszok játékát, ekkor egyáltalán nem tűnt lehetetlennek a fordítás, és ezzel együtt a finálé kiharcolása. Azonban ezen a meccsen nem az oroszok voltak a lányok igazi ellenfelei, hanem saját maguk.

Egy perc volt hátra, mindössze két gól volt az oroszok előnye, azonban innen már nem sikerült csodát tenni. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az utolsó előtti percben megítélt magyar hetesnél a bírók nem állították meg az órát, és vagy jó harminc másodperc lepergett a mieink kárára, de ha őszinték vagyunk, elismerjük, hogy nem ezen múlt.

A magyar válogatott gyengén játszva, helyenként érthetetlen hibákat produkálva 22–20-ra kikapott Oroszországtól, így nem jutott be az olimpia döntőjébe. A fináléban Oroszország Norvégiával találkozik – míg mi a bronzmérkőzésen vigasztalódhatunk.

A vereség azért is nagyon fájó, mert a mai napon az orosz válogatott sem mutatott be sziporkázó játékot, egy jól játszó, koncentrált magyar csapat bizony nyerhetett volna ellene… és a lányok a románokkal szemben már bemutatták, hogy tudnak ők úgy is kézilabdázni.

Most már nincs más hátra, mint bízni abban, hogy a Dél-Korea elleni bronzmeccsen ismét a szebbik arcát mutatja majd a női kézilabda-válogatottunk.

KATTINTSON IDE ÉS TEKINTSE MEG A MÉRKŐZÉSRŐL SZÓLÓ ONLINE TUDÓSÍTÁSUNKAT!